Egy magyar álomkutatás eredményei
Érdekességek - Sándor Piroska és kutatótársai 2014-ben 349 gyermekálmot elemeztek és vetettek egybe az álmokat közlő 4 és 8 év közötti gyerekek egyéb, tudományos eszközökkel mért, jellemzőivel. Íme az eredmény!

Hány éves kortól álmodunk?
Kimutatták, hogy már a magzatnál is van REM-alvás, egy csecsemő pedig alvása legnagyobb részét a REM-szakaszban tölti (a felnőttek 20-25 %-ával szemben 50-55%-ot). Ám az nem egyértelmű, hogy ekkor álomképek is megjelennek-e, hiszen kell az agy vizuális-téri területeinek bizonyos fejlettsége a képekben való álmodáshoz. Valószínűleg a csecsemő álma nem a hagyományos értelemben vett álom, hanem testérzetek, színfoltok, arcok és tárgyal felvillanása a REM-alvás során, ami fokozatosan, az idegrendszer fejlődésével kezd el komplexebbé válni. 2 éves gyerekek már rövidebb, statikus álomtörténetekről számoltak be egy kutatásban. A 3 éveseknek pedig már rémisztő álmaik is vannak.
Az álomkutatás eredményei
A Sándor Piroska és kutatótársai által megfigyelt és elemzett gyermekálmok a következő érdekességeket mutatták:
- A gyűjtött álmoknak csak a 27%-a volt negatív, de a kor előrehaladtával több a negatív, rossz álom
- Az álomszereplőknek csupán 8%-a állat
- Minél nagyobb a gyerek, annál aktívabb és kezdeményezőbb álmában
- Minél kevesebb problémája van a gyermeknek a szülője szerint (agresszió, szorongás), annál aktívabb az álmában
- Minél jobbak a gyerek figyelmi és végrehajtó funkciói (például célkitűzés, tervezés, impulzuskontroll, sorrendezés), annál hosszabb és eseménydúsabb az álma és annál aktívabb ő maga az álomban. Ezek alapján az aktív és hatékony álombeli én kognitív-érzelmi érettséget jelez
- Az érzelmi nehézségekkel küzdő és szorongó gyerekek több álomról számoltak be, és ők gyakrabban is álmodtak rosszat
- A bizonytalan kötődésű gyerek több otthoni helyszínnel álmodott, míg a biztonságosan kötődő gyerekeknél több volt az álombeli felfedező viselkedés
- A rendszeres rémálom a kisgyerekeknél komoly háttérszorongást jelezhet
- Intő jel, ha félelem alakul ki a gyerekekben az alvással, álmodással kapcsolatban

A rémálmok mutathatják az agy kezdődő leépülését
