+36 /70/ 352 9500
info@sleepwell.hu

Hofherr Albert utca 11/A
1195 Budapest

Önnek megfelelő az alvása? Biztos benne!?

Egészség - Aluszékony? Napközben nincs energiája és állandóan fáradtnak érzi magát? Lehet, hogy alvászavar okozza a problémáit! Ezek azok a tünetek, amelyekkel érdemes orvoshoz fordulni!

Sajnos, sokan napjainkra sincsenek igazán tisztában azzal, mennyire nagy jelentősége van az alvásnak és nem hogy nyolc órát, de még hatot sem szánnak pihenésre. Pedig a megfelelő minőségű és mennyiségű alvás az egészség záloga!

Honnan tudhatjuk, hogy az alvásra fordított idő elegendő számunkra? Onnan, hogy másnap nem vagyunk fáradékonyak, frissnek és kipihentnek érezzük magunkat. Figyelmeztető jel, ha délután rendszerint ránk tör a fáradtság, mert akkor lehet, hogy nem kielégítő az alvásunk. Persze léteznek ún. cirkadián mélypontok – ilyen például az ebéd utáni időszak-, ekkor vagyunk a legkevésbé éberek a nap folyamán. Ám ha valaki ilyenkor úgy érzi, elalszik, két eset lehetséges: vagy az alvás volt kevés, vagy alvászavar állhat a háttérben. Az éberségnek normális esetben estig kell tartania.

A kevés alvás következményei

Bár a kevés alvás valamilyen szinten kondicionálható, hiszen például több műszakos munkarendek esetén a szervezet valamennyire alkalmazkodik ehhez, ám nem mindenki képes erre, így az éjszakai munkára és a műszakok váltogatására sem. Ráadásul, akik váltott műszakban dolgoznak, azoknál nagy eséllyel kialakul az ún. cirkadián ritmuszavar. Esetükben sokkal gyakoribbak a szív- érrendszeri betegségek, magasabb a szívroham és az elhalálozás aránya.

Blokkokban vagy egyhuzamban?

Az ember úgy van felépítve, hogy egyhuzamban fontos hosszabb időt aludnia. Éjszaka biológiai óránk arra késztet, hogy aludjunk. Ahogy elkezd sötétedni, szervezetünk melatonin hormont kezd termelni, ami elálmosít bennünket. És ilyenkor az a legjobb, ha hallgatunk testünk jelzésére és este 10 és éjfél között ágyba bújunk – minél előbb, annál jobb-. Reggel pedig, amikor a fény hatására a melatonin szintünk leesik, éberré válunk és felébredünk. Ha valamiért az alvás több szakaszban történik, az is jobb, mint a semmi, de hosszú távon egészségesnek semmiképpen sem mondható. Kell tehát egy hosszabb alvás szakasz, ami legalább 6 óra. Ha az ember délután erre rápótol, az sem rossz, ám az optimális az egyhuzamban történő, hosszabb pihenés.

Milyen a jó alvás?

Ha valaki arra kíváncsi, vajon kielégítő-e az alvása, azt figyelje meg magán, nem érzi-e gyakran napközben is, hogy fáradt, elálmosodik és kínlódik, hogy ébren tudjon maradni. Ha ez szinte minden napos jelenség, akkor ott biztosan probléma van az alvásával.

Érdemes tudni, hogy a sötét fontos a megfelelő pihenéshez. Ennek oka, hogy két dolog szabályozza alvásunkat: hogy mennyit aludtunk előző nap, illetve a fény. A sötét hatására indul el agyunkban a melatonin-termelődés, a fényre pedig blokkolódik. Sok ember alvása eltolódott. Ez azt jelenti, hogy alszanak ugyan 8 órát, de nem szokványos időben, hanem például éjjel 1 és reggel 9 óra között.
Amennyiben valakinek tolódik az alvásciklusa, az is cirkadián ritmuszavarnak számít. Ez mindaddig nem probléma, amíg az illető életmódja ehhez igazodik. Ám ha az változik – például lesz egy kora reggeli munkahelye, vagy gyermek esetén újra korán kell iskolába indulni hosszabb szünet után – nehezen tud az ember visszaszokni a hagyományos alvás időszakra, s ez bizony aluszékonysággal jár.

Zavaró tényezők az alvásban

Számos oka lehet annak, ha gondok vannak az alvásunkkal. Zavaró tényezők lehetnek az általános betegségek is. Az időskori alvászavarok hátterében például állhat szívbetegség – felébresztheti az embert, ha éjjel jobban vizesedik, ha ki kell többször mennie vécére. Éjszaka romlik jellemzően az asztma, jelentkeznek reumás problémák, fájdalmak – ezek mind alvászavarhoz vezethetnek.
Ám léteznek alvásbetegségek is, melyek nappali következményekkel járnak. Ilyenek az alvás alatti légzészavarok: ilyenkor az alvó a légzéskimaradásai miatt oxigénhiányt szenved el éjjel, s nappal folyamatos fáradtsággal küzd.

Az alvászavar következményei és vizsgálata

Az alvászavar általános következménye, hogy az ébrenlét minősége nem az igazi. Ha az alvás rendszeresen nem kielégítő, érezni fogjuk, hogy mindez érinti a gondolkodást, a koncentrációt, a rövid távú memóriát. Az alvásnak igen fontos szerepe van az agy működésében, méregtelenítésében, s ha ez nem történik meg, az súlyos demenciát okozhat.

Fontos tudni, hogy az alvászavar bizony sokáig maradhat észrevétlen. A horkolás évek során vált át légzészavarba, az illető nem érzékeli – csupán azt veszi észre, hogy egyre fáradtabb. A légzéskimaradásait átalussza, nem tud róla semmit. Jellemzően ez az a csoport, amely nincs tisztában alvászavarával.Lehet, hogy frissnek érzi magát az ember ébredéskor, ám ha 2 óra múlva már fáradt, akkor bizonyosan gond van az alvásával. Amennyiben a dolog tartósan fennáll, azaz 2-3 hete már tapasztal nappali panaszokat, pedig eleget alszik, érdemes alvásvizsgálatra menni.

Alvászavarral összefüggő betegségek

Az alvászavarokat elsősorban a nappali és az éjszakai tünetekből lehet felismerni. Azonban mivel a tartósan fennálló, fel nem ismert alvászavarok következtében további megbetegedések alakulhatnak ki, számos betegség esetében is gyanakodni kell a háttérben meghúzódó alvászavarra, amelyről megbizonyosodni csupán műszeres alvásvizsgálattal lehet.

Szív- és érrendszeri megbetegedéseknél, lezajlott szívinfarktus, stroke, magas vérnyomás, 2-es típusú cukorbetegség, kóros elhízás, nem időskori visszatérő pitvarfibrilláció, változókorban kialakult horkolás, fokozott nappali aluszékonyság esetén mindenképpen forduljunk szakemberhez és végeztessünk alvásvizsgálatot!

Sleepwell - 2019 október 10.
 

 

Ezek az alváshiány negatív hatásai!

A statisztikák szerint az emberek csaknem harmada szenved alvászavarban, de alváshiánya ennél jóval többnek van! Pedig az alváshiány nagyon alattomos, mert hosszú távon az egészségünket teljes alááshatja.

7 alvással kapcsolatos érdekesség

Tudta, hogy nyitott szemmel is lehet aludni, és hogy átlagosan hatszor ébredünk fel egy éjszaka folyamán úgy, hogy nem is emlékszünk rá? Összeszedtünk 7 érdekes, alvással kapcsolatos tényt, ami eddig talán nem is tudott!