+36 /70/ 352 9500
info@sleepwell.hu

1192. Budapest, Drágfy köz 1.

Súlyosbodó (vagy épp javuló) alvásproblémák nyáron

Egészség - Nagy melegben általában romlik az alvás minősége, de nyáron a csökkenő terhelés, kevesebb stressz miatt javulhatnak is bizonyos alvászavarok.

Fontos jelzés lehet, hogy nyaralás, szabadság alatt javul vagy romlik valakinek az alvásminősége. A szakemberek szerint normális, ha egy új helyen az első két nap nem alszik jól valaki, de az alkalmazkodás után általában már zavartalan az alvás. Árulkodó azonban, ha idegen helyen azonnal jelentősen javul a helyzet, ilyenkor el kell gondolkodni azon, hogy az otthoni alvás körülményei megfelelőek-e. Amennyiben otthon is és az új helyen is tartósan rossz az alvásminőség, javasolt a háziorvoshoz fordulni.

A normális átlag alvásidő 6,5 – 7,5 óra naponta. Ebbe a folyamatos alvásba belefér néhány mikroébredés, azonban egy európai vizsgálat bebizonyította, hogy a túl kevés (5 óra alatti) és a túl sok (10 óra feletti) alvás is káros.

Nemcsak az alvással töltött órák száma, hanem annak minősége is meghatározó: ha valaki tartósan nem alszik jól, hánykolódik, gyakran felriad, éjszakai légzési nehézségei vannak, vagy bármi más ok miatt romlik az alvásminősége – ennek okát fel kell tárni. Ha az alvásprobléma egy hónapnál tovább fennáll, első körben kivizsgálást kell kérni a háziorvostól. Az alvászavarok felének hátterében ugyanis testi betegség állhat (pl. rejtett magas vérnyomás, pajzsmirigy- vagy hormonbetegségek). Egy másik részüket okozhatja stressz vagy más lelki eredetű problémák (pl. szorongás, depresszió). Vannak azonban speciális alvásbetegségek (felső légúti ellenállás szindróma, obstruktív alvási apnoe, nyugtalan láb szindróma stb), melyekkel speciális alvásközpontba küldik a beteget.

Ha valaki nem kezelteti magát és évekig rossz az alvásminősége, testi és lelki betegségek alakulhatnak ki nála. A rossz alvás a depresszió és az elhízás (ennek következtében kialakuló kettes típusú cukorbetegség) kockázatát is növeli. A depresszió pedig a második leggyakoribb munkaképesség-csökkenést okozó betegség a szív és érrendszeri megbetegedés után. Az elhízás okozta betegségek következtében pedig már több ember hal meg, mint a dohányzás miatt. Mindkét betegség a 21. század két kulcsfontosságú egészségügyi problémája, mindkettő nagy kockázati tényezője a legtöbb halálozást okozó szív és érrendszeri betegségeknek, és mindkettő összefügg a rossz alvással és a mozgáshiánnyal.

Míg az emberiség nagy része sziesztázik, a Nyugat-európai kultúránkban  sajnos ez luxusnak számít. Kevesen tudják, hogy a normál bioritmushoz tartozik egy ebéd utáni – kora délutáni, körülbelül másfél órányi alvás (vagyis a szieszta). A nap többi részében azonban nem tanácsos aludni: vannak úgynevezett tiltott órák is (ebéd és vacsora előtt), ezek ugyanis destabilizálják az éjszakai alvást, ahogy a rendszertelen napközbeni szundikálás is. Mai világunk sajnos alvás- és bioritmus ellenes, úgy kezeli az alvást, mint egy olyan dolgot, amelyet nyugodtan alárendelhetünk hétköznapi teendőinknek, mindez pedig sem testi, sem lelki egészségünknek nem kedvez.

Az alvást javítja a rendszeres testmozgás, már napi fél óra lendületes gyaloglás is. Azok alvásán pedig, akiket nagyon megvisel a nagy meleg, a (nem túlzásba vitt) légkondicionálás is sokat segíthet. Ha alvótársunknak vannak alvásproblémái, figyeljük meg, mennyire horkol, van-e légzéskimaradása, fulladozik-e éjszaka, kapálózik-e, vagy furcsán viselkedik-e (beszél, alvajár, üvöltve ébred). Ezek a jelek ugyanis mind támpontot adhatnak a szakembernek, akit ezekkel a problémákkal mielőbb érdemes felkeresni.

Forrás: Semmelweis Egyetem

Sleepwell - 2021 június 17.
 

 

Önnek megfelelő az alvása? Biztos benne!?

Aluszékony? Napközben nincs energiája és állandóan fáradtnak érzi magát? Lehet, hogy alvászavar okozza a problémáit! Ezek azok a tünetek, amelyekkel érdemes orvoshoz fordulni!

Kínzó fáradtság – Az óraátállítás az oka?

Múlt hétvégén ismét téli időszámításra tértünk át. Bár csak egy óráról van szó, ez a kicsinek tűnő módosítás is megzavarhatja a cirkadián ritmusunkat, ugyanakkor nagyon fontos tisztázni, hogy valóban csak erről van-e szó, vagy valami más áll állandó fáradtságunk háttérben.