+36 /70/ 352 9500
info@sleepwell.hu

Hofherr Albert utca 11/A
1195 Budapest

Ezért fontos kisgyermekkorban a délutáni alvás!

Egészség - A délutáni alvás jelentősége gyermekkorban és tanácsok, hogy könnyebb legyen az altatás

Miért fontos a délutáni alvás?

Sok szülő gondolja azt, hogy ha napközben jól lefárasztja a gyermekét azzal azt érheti el, hogy a kicsi átalussza az éjszakát és reggel később ébred. Ám ez koránt sincs így, sőt! A rendszeres, kiegyensúlyozott délutáni alvás hozzájárul a minőségi éjszakai alváshoz, napközben pedig elkerülhetők a túlfáradásból adódó hiszti-rohamok és a nyűgösség.

A nappali alvás nem kevésbé fontos, mint az éjszakai. A kisgyerekek ugyanis még nem bírnak 10-12 órát egyfolytában ébren lenni, 5-6 óra elteltével elfáradnak. Az idegrendszerük is megviselődik, főként, ha túl sok inger éri őket napközben. Optimális fejlődésük, idegrendszeri érésük csak akkor lehet zavartalan, ha a napjaik egy meghatározott napirend szerint zajlanak és kellő mennyiségű és minőségű alvást biztosítunk számukra mind napközben, mind éjszaka.

Mikor, mennyit kellene aludnia?

Egy éves koruk körül a gyerekek nappal két alkalommal is alszanak, azonban 2 éves koruk körül általában már elegendő az egyszeri délutáni alvás is. Mivel a gyerekek alvásigénye bizonyos keretek között eltérhet, teljesen normális, ha óvodás korú csemeténk délután 1 óra alvással is beéri, főként, ha éjszakai alvása legalább 10-12 óra és nem zavarják meg gyakori ébredések. Vannak olyan gyerekek is, akik délután akár 3-4 órát is képesek aludni. 3-4 éves kortól azonban érdemes arra odafigyelni, hogy ne aludják túl magukat, mert az már az éjszakai pihenés rovására megy. Ha nagyon fárasztó volt az előző nap, vagy utazott a család, esetleg az éjszakai alvás bizonyult kevésnek késői fektetés miatt, természetes, ha a gyermekünk napközben próbálja bepótolni a kimaradt pihenő időt. Ám ilyenkor is próbáljunk mihamarabb visszatérni a megszokott napirendhez, mert az segíti elő leginkább a regenerálódást.

Sok kisgyerek 4 éves kora után már nem igényli a délutáni alvást, de a legtöbben egészen iskolás korig ragaszkodnak az ebéd utáni pihenéshez. A napközbeni alvás elhagyását nem szükséges sürgetni, még akkor sem, ha 2 éves gyermekünk kétszer is alszik a nappal folyamán. Azok a gyerekek, akik bölcsődébe vagy napközibe járnak, könnyen hozzászoknak a rutinhoz, hiszen a délutáni alvás része az bölcsődei vagy óvodai programnak.

Mi segít, hogy délután is aludjon a kicsi?

  • 4 éves kor alatt mindenképpen jó, ha a gyermekünk délután is alszik legalább fél- egy órát, de előfordulhat, hogy nehezen alszik el. Az alábbi tanácsok segíthetnek, hogy áthidaljuk az altatással kapcsolatos nehézségeket.
  • Előre tervezzük meg a napi programot és gyermeket időben fektessük le. A délutáni alvást érdemes közvetlenül ebéd utánra időzíteni, akkor az evés- emésztés hatására mindenki kicsit elálmosodik. A nappali alvás eleve trükkös dolog. Az agyban ugyanis más szabályozza, mint az esti elalvást. A nappali alvásoknál az ébrenléti idő a legfontosabb tényező és kevésbé számít a biológiai óra. Emiatt a nappali alvások időzítése sokkal nagyobb pontosságot igényel. Ha túl korai az időzítés, a gyermek nem lesz elég álmos. Ha túl késői, akkor pedig túlpörög, szintén nem fog könnyen elaludni vagy az esti alvásidő kerül veszélybe.
  • A kicsik alvásigénye igen eltérő lehet, és nagymértékben függ a gyermek testi és lelki szükségleteitől. Ajánlott, hogy a pihenés ne tartson tovább 2 óránál és lehetőleg ne nyúljon bele 16 óra utáni, délutáni időszakba. A túl hosszú délutáni szunyókálás megzavarhatja az éjszakai alvás nyugalmát, megnehezítheti az elalvást.
  • Azért, hogy a gyermek könnyen elkülönítse az éjszakai alvást a nappalitól, ne sötétítsük le teljesen a szobáját és nem kell, hogy mindenki lábujjhegyen lépkedjen. A napközbeni megszokott zajok, hangok hozzátartoznak a nappalokhoz, amihez a gyerekek könnyen hozzászoknak.
  • Ha gyermekünk éjszaka rossz alvó, ne próbáljuk megszüntetni a délutáni alvásokat. Ha a gyerek nagyon fáradt lesz estére, lehetséges, hogy az éjszakai elalvás még nehezebben megy majd és többször fel fog ébredni.
  • Sok gyerek idővel megkísérli elkerülni a délutáni alvást, legtöbbször akkor, amikor az már terhet jelent a számára. A gyermekek rendszerint érzik, hogy mennyi pihenésre van szükségük, azonban arra mindenképp figyeljünk oda, hogy az éjszakai alvásidő megfelelő hosszúságú és pihentető legyen számukra. Ha napközben jókedvű, aktív, akkor biztosan nincs több alvásra igénye, de ha folyamatosan nyűgös, fáradt, sírós, akkor ragaszkodjunk a délutáni pihenéshez!
  • A gyerekeknél a szeparációs szorongás és a változások - például a bölcsődébe, óvodába járás, költözés - átmenetileg alvásproblémákat okozhatnak: nem akarnak elaludni, többször felébrednek éjszaka is. Ilyenkor igyekezzünk többet lenni gyermekünkkel, aktívan részt venni a játékaiban, több figyelmet szentelni neki. Este ne hagyjuk el a megszokott szeánszunkat: az esti mesét, hátsimogatást, összebújást. Gondoljunk arra, hogy ezek a nehezebb időszakok csak átmenetiek, szeretetettel, odafigyeléssel segíthetünk a legtöbbet csemeténknek.
  • Ahogy nő csemeténk, úgy változik alvásigénye és módosul a napirendje. Kövessük ezeket a változásokat, ne ragaszkodjunk görcsösen az eddigi rendszerhez, alakítsuk át kicsit, hogy a gyerek megváltozott igényeihez leginkább passzoljon.
  • Két-három éves kor körül sok gyermek kezd el rendszeresen közösségbe járni. Ez egyrészt megzavarja a napirendet, új környezetet, szokásokat jelent. A kicsiknek hirtelen máshogy, máshol, máskor kellene aludnia, a bölcsi, ovi fárasztó, rengeteg az új impulzus.

Forrás: kidshealth.com, parenting.com

A cikket dr. Benedek Pálma lektorálta.

Ha érdeklik a gyermekneveléssel, egészséggel, gyerekek altatásával, egészséges táplálkozásával, immunrendszererősítésével kapcsolatos témák, látogasson el partneroldalunkra, a www.gyerekmosoly.hu -ra és böngésszen kedvére több száz, neves orvosok és szakértők által lektorált cikkeink között!

 

Jean Orsolya - 2018 augusztus 06.
 

 

Így befolyásolják a felnőttkori egészséget a serdülőkori alvási szokások!

A serdülőkori alvás minősége és mennyisége meghatározhatja a felnőttkori egészségi állapotunkat és a betegségeinket.

18 ok, amiért a kicsik felébrednek éjszaka

Ezek az okok állhatnak a háttérben, ha gyermekünk gyakran felébred éjszaka és nem tud visszaaludni