+36 /70/ 352 9500
info@sleepwell.hu

1192. Budapest, Drágfy köz 1.

3 ok, ami miatt érdemes esténként összebújni a gyerekekkel

Érdekességek - A mai napig vitatott, mi a jó a gyereknek: ha a szüleivel vagy külön szobában alszik. A legtöbb szakértő szerint nem létezik egyetlen, üdvözítő szokás, hiszen nagyon sok függ a családtagok habitusától, hozzáállásától és igényeitől. Ám az kétségtelen, hogy ha esténként összebújik kicsit a család, annak csakis pozitív hatása lehet.

Sok szülő estére már nagyon elfárad, ezért az éjszakát már csak magának és a pihenésnek szeretné szentelni. Miután megvolt az esti mese és a csemeték ágyba kerültek, alig várja, hogy legyen egy kis én-ideje, amikor olvasgathat, zenét hallgathat, majd szép nyugodtan álomra hajthatja a fejét. Sokan félnek attól is, hogy ha a gyereket oda szoktatják a szülői ágyba, a kicsi hozzászokik a szülők közelségéhez és nem akar majd egyedül aludni.

Erősíti a mentális egészséget

Mások szerint viszont az esti családi összebújás a napjuk fénypontja, ami semmihez sem fogható módon erősíti a kötődést a szülő és a gyerek között. Sok kutatás született már a témában és nem egy jutott arra a konklúzióra, hogy az együttalvás javítja a családtagok mentális egészségét.

Susan Krauss Whitbourne, a pszichológia és az agytudományok professzora szerint a kötődő nevelés, melynek a gyerekkel való együtt alvás is része, javítja a gyerek fizikai és mentális egészségét. Az ilyen gyerekek ritkábban sírnak, nagyobb az empátiájuk és erősebb kötődést tudnak kialakítani másokkal felnőtt korukban.

Csökkenti a stresszt

Egy 2010-es tanulmány szerint az együtt alvás csökkenti a stresszt, ez pedig jótékony hatással van az agy fejlődésére és arra, hogy a jövőben mennyire sikeresen tudják majd kezelni a stresszt.”

Erősíti a kötődést

Az esti összebújás jó alkalom arra is, hogy lecsendesedjünk és egymásra tudjunk hangolódni. Nagyobb gyerekekkel lehet ilyenkor jókat beszélgetni, elmesélni, kivel, mi történt, mi foglalkoztatja őket éppen  és ha már kellően meghitt a hangulat, talán még arra is fény derül, miről ábrándozik vagy éppen mi aggasztja gyermekünket.

Persze az összebújást nem lehet kötelezővé tenni, mindenki szabadon eldöntheti, számára pozitív élményt nyújt-e, hogy esténként a szülői ágyba gyűjti a csemetéket vagy az esti órákban már inkább a saját pihenésére szeretne koncentrálni.

Felhasznált forrás: kuffer.hu; Fotó: Pixabay

Sleepwell - 2023 december 01.
 

 

Ezért jó, ha együtt alszik anya és a baba!

Számtalan kutatás igazolja, hogy a baba és az anya számára is kifejezetten előnyös az együttalvás. Lássuk, mit mond Dr. James J. McKenna Ph.D, a téma szakértőjé és kutatója!

5 tipp, hogy a baba jól aludjon

Mire lehet szüksége egy babának a nyugodt alváshoz? Elsősorban a szüleire, akik megfelelően gondoskodnak róla. De azért van más is, amivel elősegíthetjük, hogy az éjszakák ne forduljanak káoszba. Íme 5 tipp!