+36 /70/ 352 9500
info@sleepwell.hu

1192. Budapest, Drágfy köz 1.

Ezért érdemes este 11 előtt ágyba bújni!

Egészség - Nagyon úgy tűnik, hogy létezik egy optimális lefekvési idő, legalábbis azon kutatók szerint, akik 88 000 önkéntest megvizsgálva arra jutottak, hogy azok, akik este 10 és 11 között fekszenek le aludni, kisebb eséllyel lesznek szívbetegek.

A kutatás eredménye szerint a biológiai óránkhoz igazodó alvás igenis magyarázhatja a szívroham és az agyvérzés kockázatának csökkenését. A szervezet természetes 24 órás ritmusát nemcsak azért érdemes tartani, hogy jó legyen a közérzetünk, de azért is, hogy kordában tartsuk a vérnyomásunkat, mert arra is hatással lehet.

A European Heart Journal című folyóiratban megjelent tanulmányhoz a kutatók hét napon keresztül egy karóraszerű eszközzel gyűjtötték a résztvevők adatait alvás és ébrenlét közben. Azt pedig, hogy mi történik az önkéntesek szívével és keringési rendszerével, hat éven keresztül követték nyomon.

A kutatásban résztvevők átlag életkora 61 év volt, 58 százalékuk nő. Egy kérdőíven részletes információkat adtak meg életmódjukról is, majd a kutatók ezeket az információkat vetették össze a szív- és érrendszeri betegségek, például szívinfarktus, agyvérzés, krónikus iszkémiás szívbetegség jelentkezésének gyakoriságával.

A közel hat évig tartó vizsgálat során a megfigyeltek közül 3172 embernél, a résztvevők 3,6 százalékánál jelentkezett szív- és érrendszeri betegség. A legritkábban azoknál léptek fel ilyen betegségek, akik rendszeresen este 10 és 11 óra között fekszenek le aludni. A kutatás szerint azoknál, akik este 11 és éjfél között kerül ágyba, 12 százalékkal nő meg a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázata, az éjféltől kezdődő alvás viszont már 25 százalékkal növeli meg.Közben viszont azoknál is 24 százalékkal növekszik az ilyen jellegű betegségek kockázata, akik már este 10 óra előtt lefekszenek.A nőknél jóval nagyobb mértékben jelentkezett a kései lefekvés negatív hatása, mint a férfiaknál.

A kutatók azért hozzátették, fontos megjegyezni, hogy a tanulmány csak összefüggést mutat, és nem bizonyítja az ok-okozati összefüggést, illetve hogy az alvás nem az egyetlen tényező, ami hatással lehet a szív és érrendszeri egészségre. Ugyanúgy fontos az egészséges testsúly, a rendszeres mozgás, a só- és alkoholfogyasztás csökkentése és a kiegyensúlyozott táplálkozás.

Forrás: BBC/MTI; Fotó: Pixabay

Sleepwell - 2022 január 04.
 

 

Ezért sújtják inkább a nőket az alvászavarok!

A hazánkban élő nők csaknem 70%-a küzd alvásproblémával, de a teljes lakosságnak is több, mint felét érinti valamilyen alvászavar. De vajon miért a nőket sújtja jobban?

Önnek megfelelő az alvása? Biztos benne!?

Aluszékony? Napközben nincs energiája és állandóan fáradtnak érzi magát? Lehet, hogy alvászavar okozza a problémáit! Ezek azok a tünetek, amelyekkel érdemes orvoshoz fordulni!