+36 /70/ 352 9500
info@sleepwell.hu

1192. Budapest, Drágfy köz 1.

Az alvás olyan mint a cipőméret, nem biztos, hogy neked is a 8 óra az ideális!

Egészség - Az optimális mennyiségű alvás nem túl kevés és nem túl sok. Na de mennyi az annyi? Egy új kutatás szerint nem biztos, hogy az eddig kőbe vésett 8 óra az ideális.

„Bár nem tudjuk kijelenteni, hogy a túl kevés vagy túl sok alvás kognitív problémákhoz vezet, az egyéneken hosszabb időn át végzett vizsgálatunk erre enged következtetni” – nyilatkozta Jianfeng Feng, a kínai Fudan Egyetem professzora és a Nature Aging című tudományos szaklapban publikált tanulmány egyik szerzője. Kínai és brit kutatók közel 500 ezer, 38 és 73 év közötti felnőtt adatait elemezték egy hosszútávú, kormányzatilag támogatott egészségügyi kutatásban. A résztvevőket az alvási szokásaikról, mentális egészségükről és jóllétükről kérdezték, és egy sor kognitív tesztnek is alávetették őket. A kevés alvás és a kognitív (szellemi) hanyatlás közötti kapcsolat egyik oka lehet, ha megszakad a mély alvás – vagyis az az alvásszakasz, amikor az agy regenerálná a testet a napi használódás után, és megszilárdítaná az emlékeket.

A túl kevés alvással összefüggésbe hozzák az amiloid nevű fehérje képződését is, amely a demencia egyes típusainak kialakulásában játszhat szerepet. A tanulmány szerint lehetséges, hogy a hosszú alvásidőt a rossz minőségű, zaklatott alvás okozza.

 Mennyi az annyi?

Az új kutatás szerint nagyjából hét óra éjszakai alvás az ideális. A túl kevés vagy a túl sok alvás következtében ugyanis egyaránt tapasztalhatjuk, hogy kevésbé tudunk figyelni, emlékezni vagy új dolgokat tanulni, problémákat megoldani és döntéseket hozni.

Úgy találták, hogy a szorongással vagy depresszióval küzdők mentális egészsége hét óra alvással javulhat, ennél kevesebb vagy több alvás esetén viszont rosszabbodik az általános közérzetük.

A kutatás egyébként csak azt vette figyelembe, hogy a résztvevők mennyit aludtak összességében, de figyelmen kívül hagyta az alvás minőségére vonatkozó egyéb tényezőket, például az éjszakai ébredéseket. Az alvás hosszát továbbá a résztvevők válaszai alapján állapították meg, objektív mérés nélkül. Mindezek ellenére a tanulmány szerzői úgy vélik, hogy a résztvevők nagy száma biztosíték arra, hogy a következtetéseik helytállóak. Arra jutottak továbbá, hogy fontos, hogy a hétórás alvás következetes legyen.Mindenkinek más az ideális?

A tanulmány kapcsolatot mutatott ki a túl kevés vagy túl sok alvás és a kognitív problémák között, de nem ok-okozati összefüggést – figyelmeztet Russel Foster, az Oxford Egyetem professzora és a Sir Jules Thorn Alvás és Cirkadián Idegtudományi Intézet igazgatója, aki nem vett részt a szóban forgó kutatásban. Elmondása szerint a tanulmány nem vette figyelembe az egyének egészségi állapotát, és hogy a rövid vagy hosszú alvás kognitív problémákkal terhelt egészségügyi állapotot jelezhet.

A professzor szerint, ha az átlag hétórás alvást kikiáltjuk ideálisnak, akkor figyelmen kívül hagyjuk azt a tényt, hogy az alvás hosszában és minőségében jelentős egyéni különbségek vannak. Az ennél kevesebb vagy több alvás egyesek számára tökéletesen egészséges lehet.

„Az alvás olyan, mint a cipőméret. Ugyanaz a méret nem jó mindenkinek. Ha ekként határozzuk meg a jó alvás definícióját, az sokakban zavart és szorongást kelthet – mondja Foster. – Az, hogy milyen hosszan alszunk, mikor fekszünk le, és hányszor ébredünk fel éjszaka, nagyon különböző az egyes embereknél, és életkoronként is változó. Az alvás dinamikus, mindannyiunknak más alvási szokásai vannak. A kulcs az egészhez, hogy rájöjjünk, mik a saját szükségleteink”.

Forrás: nlc; Fotó:Pixabay

Sleepwell - 2022 szeptember 27.
 

 

Nyáron is figyelni kell a gyerekek megfelelő alvásidejére

A gyerekeknél nyáron is fontos a rendszeres alvási rutin betartása, az alváshiány hosszabb távon akár mentális egészségügyi problémákat is okozhat.

5+1 szokás a rohanó hétköznapokban, ami alvásproblémát okozhat

Hiába érezzük úgy a nap végén, hogy szinte összeesünk a fáradtságtól, mégsem jön álom a szemünkre, amikor végre ágyba kerülünk. Mert az agyunk még este sem áll át pihenő üzemmódba, egyre csak a feladatokon, a megoldandó problémákon, a határidőre teljesítendő projekteken pörög. Nem csoda, ha elkerül bennünket az álom.