+36 /70/ 352 9500
info@sleepwell.hu

1192. Budapest, Drágfy köz 1.

Demencia: összefüggésben lehet az álmatlansággal, kialvatlansággal

Egészség - A túl kevés és a túl sok alvás is szellemi leépüléshez vezethet - derült ki egy nemrég megjelent kutatásból.

Az amerikai Alzheimer Szövetség konferenciáján az egyik ismertetett tanulmány szerint a túl kevés és a túl sok alvás is mintegy két évet öregít az agy "korán", míg egy másik vizsgálat eredménye arra utalt, hogy a napközben tapasztalt folytonos álmosság idősebb embereknél a szellemi leépülés előrejelzője lehet.

A túl sok alvás is káros?

Az első tanulmányban 15 ezer nő adatait elemezve jutottak arra a kutatók, hogy azok, akik naponta átlagosan öt óránál kevesebbet vagy kilenc óránál többet alszanak, gyengébben teljesítettek a mentális teszteken azokhoz képest, akik átlagosan naponta hét órát töltöttek alvással. A túl kevés és a túl sok alvás két év öregedéssel egyenértékű romlást okozott a mért kognitív képességekben.

Az évtizedekig tartó követéses vizsgálatban azt is megfigyelték a kutatók, hogy azok a nők, akiknek az alvásideje jelentősen megváltozott az évek során, gyengébben teljesítettek a későbbi teszteken, függetlenül attól, hogy mennyi volt az eredeti alvási időtartamuk.

Elizabeth Devore kutatásvezető, a bostoni Brigham és Női Kórház járványügyi szakembere elmondta, hogy az alvási idő jelentős megváltozásának hátterében a cirkadián ritmus - az alvás és ébrenlét 24 órás ritmusának - felborulása állhat, ezért romolhatnak az érintettek kognitív funkciói.

Napközbeni álmosság

A San Franciscó-i Kaliforniai Egyetem kutatói tanulmányukban 1300-nál több, 75 év feletti nő alvásminőségét vizsgálták szenzorokkal. Úgy találták, hogy azoknál, akiknél alvászavar vagy légzési zavar jelentkezett, kétszer nagyobb valószínűséggel jelentek meg a követés öt éve alatt az enyhe szellemi leépülés jelei.

Francia kutatók közel 5 ezer olyan embert követtek nyomon nyolc éven keresztül, akiknek az életkora 65 év felett volt a vizsgálat kezdetekor. Az álmatlanság különböző formáit elemezve azt figyelték meg, hogy azoknál, akik napközben szinte folyamatos álmossággal küzdöttek, nagyobb volt a demencia megjelenésének kockázata a követés ideje alatt.

Forrás: MTI; Fotó: Pixabay

 

Sleepwell - 2024 február 20.
 

 

Hány órakor kellene elaludnunk? Hallgassunk a testünkre!

Alvászavarra utal, ha bármikor is fekszünk le, még lefekvés után egy órával is csak forgolódunk és képtelenek vagyunk elaludni illetve ha ez a probléma már több hete fennáll. Érdemes ilyenkor kicsit jobban odafigyelni testünk jelzéseire, mert mutatja, mi a teendő.

Nem tud aludni? 5 módszer, hogy gyorsan álom jöjjön a szemére

A Centers for Disease Control and Prevention (CDC) jelentése szerint 3 felnőttből 1 alváshiányos - ami azt jelenti, hogy nem alszik eleget és alvása nem megfelelő mimőségű, pedig a szervezetének szüksége lenne rá.