+36 /70/ 352 9500
info@sleepwell.hu

1192. Budapest, Drágfy köz 1.

A kialvatlanság iszonyúan megnöveli a szívinfarktus kockázatát

Egészség - Közel 70 százalékkal növeli a szívinfarktus kockázatát a kevés, rossz minőségű alvás.

Felnőttek körében a kevés alvás, az álmatlanság és az alvászavarok 69 százalékkal növelik egy lehetséges szívinfarktus kockázatát azokhoz képest, akik megfelelő időtartamot képesek egyhuzamban aludni.

Minderről Yomna E. Dean, az Alexandriai Orvosi Egyetem hallgatója számolt be a társaival végzett kutatásai alapján, melyet publikáltak is a Clinical Cardiology című szaklapban.

Nagyobb az infarktusveszély azoknál, akik éjszakánként csak öt órát vagy ennél kevesebbet aludtak

Akik álmatlanságban és egyidejűleg cukorbetegségben is szenvedtek, kétszer nagyobb volt a kockázat, mint akiknek nem volt ilyen társbetegségük. Az eredmények több mint 1 millió betegre kiterjedő tanulmányok metaanalíziséből származtak.

A páciensek átlagosan az 50-es éveik elején jártak, korábban nem estek át infarktuson, és 9 éven át követték nyomon életútjukat.

A kutatás eredményeinek ismertetésekor hangsúlyozták: az álmatlanság és az alvászavarok manapság már nemcsak betegségként, hanem káros életmódként is jelen vannak életünkben, ezért kell a felvilágosítás az alvás fontosságáról, már csak az egészséges szív megőrzésének érdekében is.

Forrás: ITT; Fotó: Pixabay

Sleepwell - 2023 április 25.
 

 

Hány órakor kellene elaludnunk? Hallgassunk a testünkre!

Alvászavarra utal, ha bármikor is fekszünk le, még lefekvés után egy órával is csak forgolódunk és képtelenek vagyunk elaludni illetve ha ez a probléma már több hete fennáll. Érdemes ilyenkor kicsit jobban odafigyelni testünk jelzéseire, mert mutatja, mi a teendő.

Demencia: összefüggésben lehet az álmatlansággal, kialvatlansággal

A túl kevés és a túl sok alvás is szellemi leépüléshez vezethet - derült ki egy nemrég megjelent kutatásból.