+36 /70/ 352 9500
info@sleepwell.hu

1192. Budapest, Drágfy köz 1.

Így segítsünk gyermekünknek, ha fél a sötétben!

Érdekességek - Miért félnek a gyerekek a sötétben? Hogyan kezeljük a félelmeit, hogy újra nyugodtan tudjon aludni? Íme a bevált módszerek, melyek biztosan segítenek!

 

Mitől félnek a gyerekek?

A szakértők szerint az, hogy a gyerekek- sőt, a felnőttek is-  bizonyos dolgoktól félnek, teljesen természetes és szükséges dolog. Ahogy egy kisgyerek elkezd növekedni, minden életkorban más-más típusú félelmekkel találkozik.

A gyerekek a különböző fejlődési szakaszaikban mindig mástól félnek: babakorban a legnagyobb félelmük- a szeparációs szorongás-, hogy egyedül hagyják őket, édesanyjuk eltűnik, óvodásként a sötétségre tekintenek legádázabb ellenségként, és nagy klasszikusnak számítanak a szörnyek és a furcsa lények. Iskoláskorban már gyakoribb a teljesítménnyel kapcsolatos szorongás, serdülőkortól pedig a szociális vonatkozású félelmek jellemzőek.

Kisgyermekkorban tehát a legjellemzőbb, hogy a gyermek a sötétségtől, illetve különféle lényektől kezd félni. A sötétségtől való félelem abszolút emberi és természetes dolog, még felnőtt korban is elbizonytalanodunk, hiszen ilyenkor nem látjuk, mi is van a környezetünkben, és ez elveszi a biztonságérzetünket.

Mit tegyünk gyermekünk megnyugtatására?

1, Maradjunk nyugodtak!

Bármennyire is félősek vagyunk mi magunk is, ne mutassunk félelmet, aggodalmat, ha gyermekünk pánikban van, mert úgy véli, látott valamit az ágy alatt. Rajtunk azt kell látnia, hogy nyugodtak vagyunk és képesek vagyunk a helyzetet kezelni, ez szükséges ahhoz, hogy biztonságban érezhesse magát. 

2, Magyarázzuk el, mi a sötétség, az éjszaka szerepe!

Próbálkozhatunk azzal, hogy érdekes történeteket mesélünk a sötétségről, az éjszakai állatokról, és arról, miért szoktunk sötétben aludni. Magyarázzuk el, mi az oka a nappalok és éjszakák váltakozásának. Meséljünk neki arról, hogy nálunk nyáron hosszúak a nappalok és rövidek az éjszakák, míg télen épp fordított a helyzet. Kivilágítható földgömb segítségével azt is szemléltethetjük számára, hogy Földünk egyes részein hónapokig tart a sötétség. Nézegethetünk csillagokat, tanulmányozhatjuk a holdat, amit csak éjszaka lehet megtenni.

3, Erősítsük biztonságérzetét!

Ha gyermekünk fél a sötétben, ne kényszerítsük arra, hogy szuroksötétben aludjon. Hagyjuk nyitva a gyerekszoba ajtaját, hogy kintről beszűrődhessenek a zajok, fények, így nyugodtabban alszik el a gyerek.  Biztonságérzetét növelhetjük azzal is, ha lefekvés előtt összebújunk, bent maradunk nála pár percet. Energiatakarékos izzót is csavarhatunk az egyik kislámpába, vagy beszerezhetünk olyan lámpát, ami inkább irányfényként szolgál, s így akár egész éjszaka is éghet. Ajándékozzunk a gyermekünknek különleges, sötétben világító, műanyagból készült figurát, ami napközben szívja tele magát fénnyel, éjszaka pedig kellemes, halvány fényt sugároz.

4, Vezessünk be lefekvési rituálét!

A hétköznapokban számos módon segíthetünk gyermekünknek szorongása enyhítésére. Sokszor az óvodában, iskolában túl sok inger éri, izgul egy-egy dolgozat miatt vagy nehézségei vannak a barátaival, mert éppen összevesztek - mindez feszültséget és félelmeket kelthet benne. A minden este ismétlődő rutin: vacsora, beszélgetés, fürdés, meseolvasás, összebújás, lámpaoltás biztonságérzetet ad és lezárja az aznapi eseményeket, segít, hogy kellően el tudjon lazulni és képes legyen elaludni és ne csak forgolódjon az ágyban.

5, Meséljük ki a szörnyeket a szobából!

Ha gyermekünknek konkrét félelmei vannak pl. póktól, tigristől, egy rajzfilm gonosz szereplőjétől, kezdjünk el kitalálni együtt egy mesét, amelyben ezt a félelmetes figurát nevetséges tulajdonságokkal ruházzuk fel pl. nem szeret mosakodni, retteg a víztől, mert ha víz éri összemegy, büdös a lehelete, ezért szégyenlős, ha beszélnie kell - csak a fantáziánk szabhat határt. Azt is kitalálhatjuk, hogy a nevetéssel vagy azzal, hogy puszit küldünk neki, elveszíti a gonosz erejét és megszelídül. Nálunk az volt a bevált módszer, hogy ha a kislányom rosszat álmodott, volt egy nagyon kellemes illatú parfümöm, amiből fújni kellett egyet a szobájába és egyet az ágyára. Ezzel a parfümmel előcsalogattuk a jótündéreket, akik megvédték őt a rettegett lényektől és elkergették azokat.

Nagyon fontos, hogy ne azt mondjuk gyermekünknek: "Dehát ez a lény csak a mesében létezik, tudod", hiszen a félelmei teljesen valósnak tűnnek számára és ezzel nem segítünk neki. Vegyük komolyan ezeket a félelmeket és adjunk a kezébe olyan eszközöket, amelyekkel ezeket enyhítheti vagy akár teljesen meg is szűntetheti.

A cikket dr. Benedek Pálma lektorálta.

Jean Orsolya - 2018 november 08.
 

 

Ezért jó, ha együtt alszik anya és a baba!

Számtalan kutatás igazolja, hogy a baba és az anya számára is kifejezetten előnyös az együttalvás. Lássuk, mit mond Dr. James J. McKenna Ph.D, a téma szakértőjé és kutatója!

Megdöbbentő hatásai vannak az alváshiánynak

Ne gondoljuk, hogy ha nem alszunk eleget, az mindössze annyit eredményez, hogy fáradtak, esetleg nyűgösebbek leszünk napközben! A kialvatlanság lemeríti a szellemi képességeinket és veszélyezteti az egészségünket.