+36 /70/ 352 9500
info@sleepwell.hu

1192. Budapest, Drágfy köz 1.

Így hat a testünkre a kevés alvás!

Egészség - Ezért nem szabad alulértékelni az alvás fontosságát!

Kell a pihenés!

Alvás közben csökken a pulzusszám, a percenkénti légzésszám, a test hőmérséklete és a vérnyomás is, mely többek között a szívünkre hat jótékonyan, hiszen az egész napi "munka" és fokozott igénybevétel után szüksége van a regenerálódásra.

Bár a magasabb szintű idegrendszeri tevékenységek – gondolkodás, érzelmek átélése – megváltozott üzemmódban működnek, mégsem mondhatjuk, hogy az ezekért felelős agykéreg működése teljes egészében megpihenne. Az alvás ugyanis nagymértékben segíti az emlékezési és tanulási folyamat befejeződését, az emlékképek és az információk „bevésődését” az agyunkba.

Az alvás tehát a pihenés, a méregtelenítés, a regenerálódás, a szépség megőrzésének legegyszerűbb és legtermészetesebb eszköze.

7 óra alvás az egészségért

Az alvás több szakaszból áll: mélyebb és felületesebb alvási periódusok követik egymást, melyekre egyaránt szükségünk van ahhoz, hogy kipihenten ébredjünk. Az alvási ciklusok meghatározott időrendben váltakoznak, aminek jelentősége abban áll, hogy az éjszaka folyamán nem elég, ha többször egymás után keveset alszunk, hanem a felnőtt ember esetében fontos a legalább 7 órányi egybefüggő alvás a szervezet regenerálódásához, ahhoz, hogy az alvás a fiziológiai funkcióit kifejthesse.

Aki nem pihen, megbetegszik

Előfordul, hogy olyan mókuskerékbe kerülünk, amiből nagyon nehéz kiszállni. Ha például túl sok stressz ér bennünket napközben, s ennek hatására nem tudunk aludni, az további stresszhez és még kevesebb alváshoz vezet. A fel nem dolgozott, le nem vezetett feszültség bennünk reked és betegségként jelentkezik: az infarktus, a stroke és más szívbetegségek kockázata megsokszorozódik. A hosszan tartó feszült idegállapot szív- és érrendszeri gondokat okozhat: egy kutatás szerint a mindennapos stresszben élők 34 százalékkal nagyobb eséllyel betegszenek meg valamilyen szívkoszorúér-problémában. Krónikus alvászavarról akkor beszélünk, amikor a feszültséget akkor sem vagyunk képesek elengedni, amikor pedig megtehetnénk alvás közben. Álmunkban sem találjuk nyugalmunkat, ami miatt fáradtabbak, fásultabbak leszünk.

Soha ne sajnáljuk az időt az alvásra, szívünk és szervezetünk meghálálja a regenerálódásukra szánt pihentető órákat.  Ne csak akkor kezdjünk el a kérdéssel foglalkozni, amikor már fenyeget a baj!
Vezessük be az aktív pihenést, a mozgást, a könnyű sportot a mindennapjainkba, ami garantáltan jó hatással lesz az éjszakai nyugalmunkra. Ezen kívül legyen olyan szabadidős tevékenységünk, amely segít levezetni a stresszt és egyben örömöt is okoz. Nem utolsó sorban pedig ne az alvásidőből csípjünk le mindig, ha több a munka, gondoljunk arra, hogy kipihenten sokkal hatékonyabban tudunk dolgozni, mint fáradtan.

 

Sleepwell - 2020 április 30.
 

 

Kiégés és depresszió – Egyre több középkorú férfit érint!

Állandó fásultság, kedvetlenség, fáradtság, amin már a hétvégi pihenés sem segít? Egyre több férfinél jelentkezik a burn-out szindróma és a depresszió. Vajon mi okozza és hogyan gyógyítható? Cikkünkben megtalálja a választ!

Az alvás nem luxus, hanem létszükséglet - Egészségünk múlhat rajta, ha nem alszunk eleget!

Az alvást méltatlanul alábecsüljük, pedig a testi és lelki egészségünk múlhat azon, milyen minőségben és mennyit alszunk.