+36 /70/ 352 9500
info@sleepwell.hu

Hofherr Albert utca 11/A
1195 Budapest

Ezek az emberiség alvási szokásai!

Érdekességek - Egy telefonos applikáció segítségével vizsgálták az emberiség alvási szokásait.

A Science Advances című tudományos folyóiratban közölt tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a nők általában fél órával többet alszanak mint a férfiak, s ez a hátrány különösen a 30 és 60 év közötti férfiakra jellemző.

A kutatók azt állítják, hogy eredményeik hasznosíthatóak lesznek a "globális alvásválság" kezelésében. A Michigani Egyetem teamje eredetileg a jetlag (a kelet-nyugati irányú repülőutak során fellépő, időzóna-átlépések okozta fáradtság) leküzdésében akart segíteni a 2014-ben útjára bocsátott Entrain alkalmazással. A felhasználók azonban dönthettek úgy, hogy az alvási szokásaikról keletkező adatokat megosztják a kutatócsoporttal.

A felhalmozódott adatbázisból kiderült például, hogy Japánban és Szingapúrban az emberek átlag 7 óra 24 percet alszanak, míg Hollandiában 8 óra 12 percet. A briteknél közel 8 óra az átlag, valamivel kevesebb, mint a franciáknál.

A kutatók azt is megállapították, hogy egy-egy ország szokásai meghatározóak az alvásra nézve. Minél tovább marad fenn éjszakánként egy ország, annál kevesebbet alszik. A felkelés szokásos időpontja viszont alig van hatással az alvás teljes időtartamára.

A kutatók egyike, Daniel Forger szerint konfliktusban áll egymással az a két vágyunk, hogy minél tovább maradjunk fenn, illetve hogy minél korábban kezdjük a napot. Forger a BBC News weblapjának nyilatkozva azt mondta: "A társadalom arra sarkall bennünket, hogy későig maradjunk ébren, a biológiai óránk viszont megpróbál korán felkelteni minket, s e kettő között áldozatul esik az alvásidő; szerintünk erre vezethető vissza a globális alváshiány."

A kutatók egy jótanáccsal felérő megfigyeléssel is szolgáltak: eszerint azok az emberek, akik több időt töltenek természetes napfényben, rendszerint korábban bújnak ágyba.

Az egyik kutató, Akhilesh Reddy a Cambridge Egyetemről rámutatott, hogy a Twitterről és az appok segítségével begyűjtött adatok révén olyan összefüggéseket sikerült kimutatniuk, amelyekhez sosem jutottak volna el, ha alváslaborokban vizsgálják az embereket. Hozzátette ugyanakkor, hogy egyelőre nem tudják, hosszú távon milyen következményekkel jár a társadalmi elvárások és a biológiai óránk közötti konfliktus. Annyi azonban már régóta bizonyos, hogy a több műszakban dolgozók felborult alvásrendje egészségügyi gproblémák egész sorát okozza, köztük a kettes típusú cukorbetegség kialakulását.

(forrás:MTI)

Sleepwell - 2019 október 07.
 

 

Önnek megfelelő az alvása? Biztos benne!?

Aluszékony? Napközben nincs energiája és állandóan fáradtnak érzi magát? Lehet, hogy alvászavar okozza a problémáit! Ezek azok a tünetek, amelyekkel érdemes orvoshoz fordulni!

A tévé előtt alszik el? Ne tegye!

Ha valakit rendszeresen a televízió ringat álomba, annak szó szerint súlyos következményei lehetnek! Egy nemrégi kutatás szerint ugyanis ez a szokás drasztikusan megnöveli az elhízás kockázatát.