+36 /70/ 352 9500
info@sleepwell.hu

1192. Budapest, Drágfy köz 1.

Ettől a géntől függ, mennyi alvásra van szükségünk!

Érdekességek - Amerikai kutatók szerint az emberek alvásigénye egyetlen genetikai mutációtól függhet.

A San Franciscó-i Kalifornia Egyetem kutatói pár éve azonosítottak egy gént, amely az egyes emberek optimális alvási hosszát szabályozza. Úgy vélik, ez megmagyarázza, miért elegendő ugyanannyi alvás az egyik embernek és miért marad fáradt a másik.

A vizsgálatok során rábukkantak egy 69 éves nőre és 44 éves lányára, akiknek jóval kevesebb alvásra volt szükségük, mint nyolc és fél óra, amennyit az orvosok a hosszú távú egészséghez szükségesnek tartanak. A genetikai elemzés a nőnél és lányánál is mutációt jelzett a DEC2 jelű génben, melyet korábban összefüggésbe hoztak az ember napi ritmusának szabályozásával.
 
A kutatók ezután a tárolt több mint 250 DNS-mintában is ellenőrizték a génváltozat jelenlétét, ám egyikben sem fordult elő. Következő lépésként egy neurológus által vezetett csoport állatmodelleket hozott létre génmódosítással: olyan muslicákat és egereket, melyek az adott mutációt hordozták. A muslicák aktivitása és az egerek agyi hullámainak mérése igazolta, hogy a mutációval élőknek kevesebb alvás is elég a feltöltődéshez. A kísérletet végző neurológus szerint a modellek páratlan lehetőséget kínálnak a különböző alvási időtartamok hatásának vizsgálatára. Ugyanez a csoport fedezett fel 2001-ben egy genetikai mutációt, amely elcsúsztatja hordozója alvási-ébrenléti ritmusát: este fél nyolckor már aludni térnek, ám hajnali fél négykor már ébren vannak.
 
Az Egyesült Államok Nemzeti Egészségügyi Intézetének (NIH) álláspontja szerint egy felnőttnek hét-kilenc óra napi alvásra van szüksége ahhoz, hogy hosszú távon egészséges maradjon. Ha rendszeresen kevesebbet alszik valaki, az növeli az egészségügyi problémák kockázatát, beleértve a memória romlását és az immunrendszer gyengülését is.

Forrás: MTI

 

Jean Orsolya - 2018 június 14.
 

 

Altató helyett ez a módszer segíthet az elalvásban!

Évezredek óta megfigyelt, tudományosan is megerősített tény, hogy a megfelelően kiválasztott zene segít az elalvásban, és gyógyítja az alvászavarokat. Pontosan hogyan hatnak és mely zenék segítenek az alvásra hangolódásban? Írásunkban megtalálja a választ!

Az alvás nem időpocsékolás! A kimaradt alvás nem pótolható!

"Majd alszom, ha öreg leszek." Önnek is ismerős ez a mondat? Bizony nagyon sokan gondolják úgy, hogy az alvás csak időpocsékolás. Pedig egyre több kutatás bizonyítja, hogy a kimaradt alvás nem pótolható, ráadásul a tartós alváshiánynak komoly, negatív élettani hatásai is vannak.