+36 /70/ 352 9500
info@sleepwell.hu

1192. Budapest, Drágfy köz 1.

Aludjunk a jó memóriáért!

Érdekességek - A tanuláshoz és a jó memóriához is szükséges a mély alvási fázis

Egy magyar származású idegkutató vezetésével dolgozó nemzetközi kutatócsoportnak első ízben sikerült kimutatnia egy alvás közben működő mechanizmust, amely egyértelműen szerepet játszik a tanulásban és a memória kialakulásában.

Buzsáki György, a newarki Rutges Egyetem Molekuláris és Viselkedési Idegtudományi Központjának professzora és a Collége de France-ban dolgozó kutatótársai megállapították, hogy az "éles hullámsorozatoknak" (sharp wave ripples) nevezett rövid, átmeneti agyi események felelősek a memória megerősítéséért és a tanult információ átjuttatásáért a hippokampuszból az agykéregbe (neokortex), ahol a hosszú távú emlékek tárolódnak.

Az éles hullámsorozatok erőteljes, sűrű oszcillációk, amelyek akkor fordulnak elő a hippokampuszban, amikor az "kikapcsolt" állapotban van, leginkább az alvás negyedik szakaszában, amely - a harmadik szakasszal együtt - az alvás legmélyebb stádiuma.

Az alvás negyedik szakasza alatt ez az esemény olyan, mintha egy zenekar tagjai összeverődnének csak azért, hogy minél hangosabb zajt keltsenek, olyan hangosat, amely a neokortex nagy területein hallható, magyarázza a jelenséget Buzsáki. Ezek az éles, "hangos" átmeneti események több százszor vagy több ezerszer ismétlődnek az alvás folyamán, és "megtanítják" az agykérget, hogy kialakítsa a hosszú távú memóriát, vagyis bekövetkezik az úgynevezett memóriarögzítés. Ezeknek a hullámoknak az intenzitása és sokszori előfordulása magyarázza, hogy egész életünkben emlékezhetünk egy-egy olyan eseményre, amely csak egyszer fordult elő ébrenlétünk alatt.

A memóriakialakulás hátterében lezajló folyamatokat a kutatóknak patkányok megfigyelésével sikerült azonosítani: patkányokat tanítottak be térbeli navigációs feladatokra, majd hagyták őket aludni az egyes idomítási szakaszok között. Az alvás közben azonban egyes patkányoknál elektromos ingerléssel szelektíven gátoltak minden hullámsorozatot. Ezek a patkányok képtelenek voltak tanulni az idomításból, mivel az összetömörített információ nem tudta elhagyni a hippokampuszt és nem tudott átjutni a memória tárolóhelyére, a neokortexbe.

Ez az első példa arra, hogy ha egy jól meghatározott agyi aktivitásmintát megbízhatóan és szelektíven eltüntetünk, akkor az memóriakiesést okoz. Ez azt bizonyítja, hogy az adott specifikus agyi mintázat áll a hosszú távú memória kialakulásának hátterében" - mondja a kutatást vezető professzor.

Forrás: Nature Neuroscience

Jean Orsolya - 2018 október 01.
 

 

Nagyon gyorsan terjed az új COVID variáns: ezekre a tünetekre most különösen oda kell figyelni

Egy erősen mutálódott Covid-változat, a Pirola, különböző újfajta tüneteket okoz, például arcirritációt és bőrkiütést. A korábban gyakori tünetek, mint például az ízlelés vagy a szaglás elvesztése, a tartós köhögés és a légszomj egyre ritkábban fordulnak elő.

Rosszul alszik? Horkol? A Pickwick-szindróma is okozhatja!

Hogyan függenek össze az alvászavarok a Pickwick-szindrómával? Minden, amit a szindrómáról tudni érdemes!