+36 /70/ 352 9500
info@sleepwell.hu

1192. Budapest, Drágfy köz 1.

A kevés alvás károsítja az egészséget és akár párkapcsolati problémákat is okozhat!

Érdekességek - A kevés alvás felboríthatja a szervezet egyensúlyát, a hormonháztartást, ami a negatív egészségügyi hatásokon túl akár párkapcsolati problémákat is okozhat. Már akár napi egy órával kevesebb alvásnak is komoly következményei lehetnek hosszú távon!

Így hat a párkapcsolatra a kevés alvás

„A kevés alvás a tesztoszterontermelődést is visszaveszi.”- állítják azok a szakemberek, akik a témában végeznek kutatásokat. – „A nemi vágy csökkenését okozhatja stressz vagy hormonális változás, de egy új tanulmány szerint a kevés alvás is árt a libidónak.”

A tanulmányt kísérő kutatás megmutatta, hogy általában a hosszabban alvók nagyobb nemi vággyal rendelkeznek, sőt, kutatásuk szerint minden alvással töltött plusz óra 14%-os libidónövekedést hoz magával. De miért csökken, ha valaki kialvatlan? Ennek több oka is van. A szexuális képesség és nemi vágy szorosan kötődik a vegetatív idegrendszerhez. Ha sok stresszhatás ér valakit, akkor az idegrendszere túlságosan is terhelt lesz, csökken a libidója, illetve az orgazmuskészsége. A sok negatív inger a hormonháztartást is befolyásolja, ami a tesztoszteron termelődésére és az anyagcsere-folyamatokra is negatívan hat.

Amikor nemi hormonokról van szó, sokan feltételezik, hogy míg a nőket kizárólag ösztrogén vezérli, addig a férfiakat tesztoszteron, pedig mindkét nem szervezetében termelődik mindkettőből. Míg a férfiaknál tesztoszteron főleg a herékben termelődik, addig a nők esetében a petefészekben, mellékvesékben, zsír- és bőrsejtekben. Általánosságban véve a nők szervezete huszadtól tizedannyiig terjedő tesztoszteronmennyiséggel gazdálkodik, mint a férfiaké. A tesztoszteron a nők testében kulcsfontosságú feladatokat lát el: hozzájárul a csontok és a mellek egészségéhez, a termékenységhez és a szexuális vágy működéséhez, a rendszeres menstruációs ciklushoz és a vaginális egészség fenntartásához. A női szervezet a tesztoszteront és más androgén hormonokat ösztrogénné alakítja át. Ahogy a szervezet öregszik, férfiaknál és nőknél is egyre kevesebb tesztoszteron termelődik, de az általános egészség és szexuális vágy fenntartásában mindkét nem esetében végig szerepet játszik. A nem megfelelő tesztoszteronszintet olyan egészségügyi problémák kísérhetik, mint a mellszövetekben bekövetkező elváltozások, termékenységi problémák, alacsony libidó, rendszertelen menstruációs ciklus, csontgyengeség, valamit hüvelyszárazság. Ám nem csak a kevés, a túl sok tesztoszteron sem jó a női szervezetnek! A 70 nanogrammot meghaladó eredmény olyan elváltozásokra szolgálhat magyarázattal, mint a cukorbetegség kialakulása, aknék megjelenése, főleg az arcon erős szőrzet növekedése, terméketlenség, súlyos elhízás és policisztiás ovárium szindróma. Az abnormális tesztoszteronszint egyszerre lehet tünete, de kiváltó oka is a fent sorolt betegségeknek, így mindenképp további orvosi vizsgálatokat igényel, ha valaki ideillő tüneteket észlel magán.

A rendszeres alvás segíthet!

Az elegendő alvás nemcsak az általános hangulaton, de a fizikai állóképességen, stresszkezelési készségeken, illetve a kiegyensúlyozott hormonháztartás fenntartásán is segít, így legkézenfekvőbb megoldásként kínálkozik. Az ideális alvásmennyiség egyénenként nagyon változó lehet, de hosszú távon a hét óránál kevesebb pihenés megbosszulja magát, ahogy a kilenc óránál több sem ajánlott. Az elégtelen mennyiségű alvás önmagában feszültté, ingerlékennyé és depresszívvé teszi az embereket, így a megfelelő mennyiségű pihenés első lépés lehet többek között az elvesztett szexuális vágy visszaszerzéséhez. Alvás közben a vegetatív idegrendszer fel tud töltődni, így az általa vezérelt hormonháztartás kiegyensúlyozott működését is biztosíthatja.

Mi történik, ha egy órával kevesebbet alszunk?

Ha az alvásidő napi egy órával rövidebb – hét óránál kevesebb-, a hatást eleinte talán alig érzi meg a rosszul alvó, de hosszú távon szembesülhet a hátrányokkal. Akár szándékosan szorítja kevesebbre a mennyiséget, akár alvászavar okozza a problémát, az eredmény komoly hatással van a testre. Már néhány álmatlan éjszaka is felborítja a vércukorszintet, túlfogyasztásra készteti a szervezetet, és még a DNS működésére is negatív hatással lehet. A kutatásról a BBC Bízz bennem, orvos vagyok című televíziós dokumentumműsora is beszámolt. Előbbi során a Surrey Egyetem önkénteseinek két csoportját vizsgálták meg: az egyikben egy héten át hat és fél, a másikban hét és fél órát aludtak. Dr. Simon Archer, a kísérlet egyik vezetője elmondta, ez a különbség a szervezetben körülbelül ötszáz gént érint, melyek zavarai többek között a gyulladásokkal és a cukorbetegséggel is összefüggnek.

Daniel Freeman, az Oxfordi Egyetem klinikai pszichológiai professzora azt is elmondta, hogy az alváshiány folyamatosan negatív gondolkozásra ösztönzi az agyat. Egy-egy rossz éjszaka még nem von maga után mentális betegséget, de az állandósuló probléma jelentősen növeli a kockázatot. Természetesen mindez fordítva is igaz. A megfelelő mennyiségű és minőségű alvás a fizikai és pszichés betegségek megelőzésében is hasznos, a közérzetet javító hatással van az emberre. Norbert Schwarz, a Dél-Kaliforniai Egyetem professzora frappánsan így összegezte az eredményeket: úgy tűnik, még 60 ezer dollár éves jövedelem sem hatna annyira a mindennapi boldogságra, mint a kielégítő éjszakai alvás.

Forrás: femina

Sleepwell - 2020 augusztus 21.
 

 

Ezek az alváshiány negatív hatásai!

A statisztikák szerint az emberek csaknem harmada szenved alvászavarban, de alváshiánya ennél jóval többnek van! Pedig az alváshiány nagyon alattomos, mert hosszú távon az egészségünket teljes alááshatja.

Az alvászavar nem éjszakai betegség!

Az alvászavarok többsége szerencsére gyógyítható. Nem mindegy azonban kihez fordulunk. Íme néhány jótanács, hogy elkerüljük az átverést!