+36 /70/ 352 9500
info@sleepwell.hu

1192. Budapest, Drágfy köz 1.

Így befolyásolják a felnőttkori egészséget a serdülőkori alvási szokások!

Egészség - A serdülőkori alvás minősége és mennyisége meghatározhatja a felnőttkori egészségi állapotunkat és a betegségeinket.

Egy, az Egyesült Államokban végzett orvosi kutatás megállapította, hogy fiatalkori alvási szokásaink, az akkori alvásmennyiség és minőség hatással van bizonyos - többek között a kardiovaszkuláris és metabolikus – betegségek felnőttkori kialakulására.

A vizsgálatokat végző kórház kutatócsapata 829, 11-17 év közötti páciens leleteit, eredményeit tekintette át és vetette össze. A vizsgálatban részt vevő fiatalok eredményeit a csuklójukon viselt elektronikus szerkezettel mérték. A tiniknek a vizsgálat során nemcsak az éjszakai alvási periódusait vizsgálták, hanem a nappali fizikai aktivitásukat is 10 napon keresztül. A kutatók emellett naponta készítettek feljegyzéseket a résztvevők vérnyomásáról, HDL-(jó koleszterin-) szintjéről, de vizsgálták a triglicerid szintet és az inzulinrezisztenciát is.

A 10 nap elteltével kiderült, hogy az alanyok átlagosan 7,35 órát aludtak naponta, vagyis kevesebbet, mint amit ebben az életkorukban javasolnak a szakértők. A kutatócsapat munkájának eredményeit végül a kardiovaszkuláris betegségek rizikófaktoraival vetették össze, és arra jöttek rá, hogy a rövidebb és zavart alvás kiugrást okoz a vérnyomásban, csökkenti a HDL-szintet, növeli a trigliceridszintet, és magasabb glükózszintet eredményez.

A vizsgálati eredmények fényében, a kutatásban részt vevő szakemberek felhívták a figyelmet arra, hogy a serdülőkori alvászavarokat komolyan kell venni és mielőbb feltárni, majd orvosolni a probléma okát.

„A gyermekorvosoknak tisztában kell lenniük azzal, hogy a rossz alvásminőség – és ez alatt nem csupán a rövid időtartamú alvást értem, hanem a gyakori megébredést is – összefüggésbe hozható a megnövekedett kardiometabolikus kockázattal” – nyilatkozott a kutatás vezetője.
A serdülőkor egy jelentős fejlődési szakasz, amikor nagyon fontos biológiai változások zajlanak a szervezetben alvás közben (is). Ha rendszeresen fordul elő alvásprobléma, az megemeli a kardiovaszkuláris betegségek jövőbeni kialakulásának esélyét. Ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy mi minden is okozhatja ebben az életkorban az alvásproblémákat.

Az alvás tekintetében nemcsak a mennyiség, hanem a minőség is alapvető, de ugyanígy egy egészséges étrend és a testmozgás is alappillérnek számít e téren. A mozgás, a megfelelő étrend javítja az alvás minőségét, míg a sok tévézés, a mozgásszegény életmód, helytelen táplálkozás megnehezíti a szervezet éjszakai regenerálódását.

A cikket dr. Benedek Pálma lektorálta.

 

Jean Orsolya - 2018 szeptember 06.
 

 

Miért vagyok fáradt? A fáradtság lehetséges okai, amire nem is gondolnánk

Nehéz kikelni az ágyból, napközben is úgy érzed csak félgőzzel mész előre és már kora délután a sokadik kávé után sóvárogsz, hátha segít? A fáradtságot okozhatja egyszerű alváshiány vagy stressz, de sok más, komolyabb dolog is. Nem szabad félvállról venni a tüneteket!

Ezek a szokások gátolják az elalvást gyermekkorban!

3 rossz szokás, amely negatívan befolyásolja a kicsik alvását és később komoly problémákhoz is vezethet