+36 /70/ 352 9500
info@sleepwell.hu

1192. Budapest, Drágfy köz 1.

Ennyi alvásra van szüksége egy egészséges kamasznak!

Érdekességek - A kutatók két csoportra oszlanak azt illetően, mennyi alvásra van szüksége egy átlagos 14-16 évesnek. Mindkettő kutatásokkal támasztja alá saját álláspontját.

A 7 órás csapat

Az egyik kutatócsoport azt állítja, hogy a kamaszoknak egyáltalán nincs szüksége több alvásra, mint egy átlag felnőttnek. A feltételezett 9-10 óra helyett beérik 7 órányi alvással is. Ez a csoport azt állítja –és vizsgálatokkal is igazolta-, hogy a 9 órányi vagy annál több alvás akár ellenkezőleg is hathat, ugyanúgy csökkentheti a teljesítményt, mint a kevés pihenés.
A szakértők körében is gyakoriak a viták arról, vajon mennyi is valójában az az alvási idő, ami a tiniknek igazán megfelelő. A Utah állambeli Brigham Young Egyetem kutatói nemrég 1724 általános-és középiskolás amerikai diák bevonásával jártak utána a kérdésnek. A tudósok lejegyezték, hogy az egyes tanulók mennyit szoktak aludni, valamint hogy milyen eredményeket értek el a standardizált teszteken.
Kiderült, hogy az optimális teljesítmény érdekében a legideálisabb a hét óra alvás egy 16 éves számára. Az ennél fiatalabbaknak azonban még valóban többet kell aludniuk: tizenkét évesen 8-8,5 órát, és tízévesen 9-9,5 órát is igényelnek a gyerekek.

A 9 órás irányzat

A másik irányzatot tükrözik a rhode island-i Brown Egyetem kutatócsoportjának vizsgálati eredményei. Mary Carskad, a kutatás vezető professzora több héten át tartó vizsgálatokat végzett több száz fiatal közreműködésével, akik a tudomány kedvéért drótokkal a fejükön sok-sok éjszakát töltöttek el a föld alatti alvásvizsgáló laboratóriumban. Az első és legszembetűnőbb eredmény megdöntötte azt a régi tévhitet, miszerint az ember alvásigénye a gyermekkortól kezdve folyamatosan csökken. Ezzel szemben az az igazság, hogy bizonyos periódusokban, így például pont serdülőkorban az alvásigény átmenetileg nő. A kutató szerint átlagosan 9 óra 15 percnyi alvás az optimális, és minimum nyolc és fél óra szükséges ebben az életkorban.

A kutatások azt igazolják, hogy egy átlagos 16 évesnél az alvás-ébrenlét ritmus úgy alakul, hogy este 11 előtt nem is igen tudnának elaludni – még ha akarnának sem- reggel kilenc előtt pedig úgysem lennének teljesen frissek. Bizonyítékot az alvás szabályzásában fontos szerepet betöltő hormon, a melatonin szolgáltat. A hormon koncentrációja az alvás idején megnövekedik, és az ébrenléti fázisban a legkisebb. A pubertáskor előrehaladtával a biológiai ritmus eltolódik, a fiatalok éjjeli baglyokká válnak. A melatonin-koncentrációjukat mutató görbe este két órával később indul emelkedésnek, mint a többi korosztálynál, a tinik tehát biológiailag is reggeli álomszuszékok.Mindebből az következik, hogy néhány fiatal rendkívüli alváshiányban szenved, mivel belső órájuk a legkevésbé sincs összhangban a külvilág menetével és a velük szemben támasztott követelményekkel. Egy tizedik osztályosokkal végzett alvásvizsgálatban azt az eredményt kapták, hogy reggel fél kilenckor a gyerekek fele 3-4 perc alatt képes volt álomba merülni.

A német Jürgen Zulley, regensburgi alváskutató szintén alátámasztja a rhode island-i kutatási eredményeket. "A kamaszoktól nem volna szabad már reggel nyolckor maximális teljesítményt elvárni." Szerinte a rossz jegyeknél súlyosabb következmény, ha a krónikus alváshiány egészségkárosodást is okoz.

Mindenesetre nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni a fenti kutatásokból, mindenki maga tudja legjobban, mennyi alvásra van szüksége ahhoz, hogy kipihenten ébredjen és egy egész napot aktívan, tevékenyen tudjon végigcsinálni. Az már más kérdés, hogy sok tini ennek tudatában is másként cselekszik: későn fekszik és – ha megteheti - későn kel, kutatási eredmények ide vagy oda…

Forrás: Medipress, Focus.de

 

Jean Orsolya - 2018 augusztus 02.
 

 

A váltott műszak veszélyei

Egy új kutatás szerint nagyobb az esélye a diabétesz kialakulására azoknak, akik váltott műszakban dolgoznak!

Aki nem akar megbetegedni, erre kell nagyon odafigyelnie!

Egészség és erős immunrendszer nem létezik megfelelő mennyiségű és minőségű alvás nélkül, így a koronavírussal szembeni védekezésnek is egyik fontos alappillére kell legyen!