+36 /70/ 352 9500
info@sleepwell.hu

Hofherr Albert utca 11/A
1195 Budapest

Aludjon eleget, hogy ne betegedjen le az ünnepekre!

Egészség - Egy kutatás derített fény arra, hogy a kevés alvás akár négyszeresére is növelheti a nátha, megfázás kialakulásának kockázatát.

A San Franciscó-i Kaliforniai Egyetem orvosokból álló kutató-csoportja 164 felnőttet vizsgált meg és az alkoholfogyasztásra, dohányzásra, táplálkozásra és stresszre vonatkozó szokásaikról kérdezte ki őket, majd egy héten át szenzorokkal elemezte alvásukat. Ezt követően az orvosok megfázást okozó vírussal fertőzték meg és egy hotelben izolálták őket. A következő héten naponta vettek mintát orrnyálkahártyájukból és megvizsgálták azokat.

Mit tesz a szervezetünkkel a kevés alvás?

Az eredmények szerint aki éjszakánként kevesebb mint hat órát aludt, annak 4,2-szer nagyobb esélye volt a megfázásra mint annak, aki legalább hét órát. Aki öt óránál is kevesebbet aludt, annál 4,5-ször nagyobb volt a betegség kialakulásának kockázata. Összességében az alvás jóval nagyobb befolyással bír az egészségre, mint a kor, a táplálkozás, a stressz vagy a dohányzás – írják a kutatók a Sleep című szaklapban.

"Az alvás mérésünk szerint minden tényezőn túltesz. Nem játszott szerepet, mekkora stresszhatás alatt álltak a résztvevők, az etnikai hovatartozásuk, a képzettségük vagy a jövedelmük sem. Még az sem számított, dohányoznak vagy sem. A nem alvás alapvetően befolyásolja a testi egészséget" – fejtette ki a kutatás vezetője.

Az alvásegészségünk alapja

A szakértő szerint az új tanulmány sokkal fontosabb eredményekkel szolgál, mint a korábbiak, mivel azokon a résztvevőket vagy ébren tartották, vagy felébresztették, ezúttal azonban a normális alvási szokásaikat vették alapul. "Ez egy teljesen normális hét is lehetett volna a megfázásos időszakban" – fogalmazott a kutatást vezető orvos.

Társadalmilag is fontos felismerés a tanulmány eredménye. "Munkás, dolgos kultúránkban büszkék vagyunk arra, ha keveset alszunk és mégis megmarad a teljesítőképességünk. Több ilyen tanulmányra van szükségünk ahhoz, hogy eljusson a fejekbe: az alvás lényeges alapja jóllétünknek" – fejtette ki a kutató.

Forrás: OrvosiHírek

Jean Orsolya - 2018 november 26.
 

 

Ezért fontos kisgyermekkorban a délutáni alvás!

A délutáni alvás jelentősége gyermekkorban és tanácsok, hogy könnyebb legyen az altatás

Ezért fontos a korai fekvés gyermekkorban!

A napirend és a korai fekvés hatása gyermekünk egészségére és iskolai teljesítményére