A 6 leggyakoribb kisgyermekkori alvásprobléma

Probléma 1: Nappal egyáltalán nem akar aludni

Másfél éves kor után már minden kisgyerek csak egyszer alszik napközben, többnyire hosszabban, 2-3 órán keresztül. Ahogy nőnek, úgy csökken az alvás hossza: 4-5 éves korban már általában csak 1,5 órát alszanak, 5-6 évesen pedig csak 1-et, vagyis mire iskolás korba érnek, a többségük teljesen leszokik a délutáni alvásról. A gyerekek alvásigénye – még akkor is, ha egykorúakról van szó- nagyon különböző lehet, és az egy napon belüli alvásmintázatuk is eltérhet : az egyik gyerek inkább reggel szeret tovább aludni és ha korán kell felkelni, egész nap nyűgösködik, a másik este korábban elálmosodik és ha nem teszik le időben, akkor éjszaka rosszul alszik, többször felébred.

Mégis miből tudhatjuk, hogy eleget alszik gyermekünk? Ha a gyermekünk alvásmennyisége több vagy kevesebb, mint az átlag, nem gond, ha utána jókedvű, kiegyensúlyozott és nyűgösködés nélkül fent tud lenni estig. Ha sírva, rosszkedvűen ébred és néhány óra múlva már láthatóan fáradt, az annak a jele, hogy több alvásra van szüksége. Az sem gond, ha néha kimarad a nappali alvás, de arra mindig ügyeljünk, hogy ilyenkor is legyen délután egy kis csendespihenő, fél-1 órát feküdjön le, olvassunk neki mesét.

Probléma 2: A napközbeni altatás nagyon kínkeserves, sokszor el sem alszik a gyerek

A gyerekek számára a világ tele van felfedezésre váró dolgokkal. Annyi minden érdekli őket, hogy nehezen kapcsolják ki a külvilágot és alszanak el nappal. Segíthet, ha rendszeres alvási rutint alakítunk ki a nappali alvásokhoz is, ha nem várjuk el, hogy a játék közepéből az ágyba beesve azonnal aludjon is, hanem megvannak a nappali alvás körüli szokások is, amik segítenek neki ellazulni és elaludni.
Gyakran segít az is, ha a kicsi nappal nem a saját ágyában, hanem a szülői nagyágyon alszik el, ahol melléfeküdve tudunk neki mesét olvasni – itt általában hosszabban is alszanak a gyerekek.

Probléma 3: Kiságyból gyerekágyba való átszoktatás

A kisgyerekek egy része már másfél-2 évesen gond nélkül átszoktatható a rendes ágyra, különösen, ha az a régi kiságya helyére kerül. Ez azonban nem zajlik mindig zökkenőmentesen, általában ebben a korban még éretlenek a gyerekek a saját ágyhoz, folyton lemásznak róla, kimennek a szobából. Ha izgága, örökmozgó, a szabályokat felrúgó gyermekünk van (különösen a fiúknál szokott ez így lenni), akkor nyugodtan várhatunk a nagy ággyal akár 3 éves korig is. Akkor költözzön át az ágyra, amikor már meg lehet vele beszélni, hogy ilyenkor alvás van, nem lehet kijönni a szobából – ha ugyanis ezt nem érti meg, vagy nem fogadja el, akkor örökös huzavona lesz az elalvásból.
Átvezető megoldás lehet, ha a kiságyból matracra szoktatjuk át gyermekünket, a matracon alvást ugyanis általában nagyon élvezik.

Probléma 4: Éjszakai vándorlás

Az éjszakai vándorlás, a szülők ágyába való bebújás természetes igény a kicsiknél és általában 6-7 éves korig jelen van. Nem szabad “leszoktatni” róla a gyereket, vagy megszidni, amiért átjön hozzánk. Sok oka lehet annak, hogy nem érzi magát biztonságban a saját szobájában: fél a sötétben, rosszat álmodott, szüksége van egy kis szülői melegségre. Nyugodtan hagyjuk, hogy átkuckózzon, hiszen így tapasztalhatja meg azt a biztonságérzetet, hogy anya és apa ott van a másik szobában, neki nem eshet semmi baja és ez fontos része a lelki fejlődésének. Ráadásul ez a vándorlós időszak általában nem is tart sokáig.

Probléma 5: Este nem lehet lefektetni

A lefekvés előtti huzavonának többféle oka lehet:

1) Nem elég fáradt a gyerek: Különösen télen jellemző, hogy délután nagyot alszik a kicsi, aztán este már végig bent van a család a lakásban, nem tud eleget mozogni, nincs a szabad levegőn, ezért nem fárad el igazán. Segíthet, ha estefelé még teszünk egy nagy sétát, 20-30 perc a friss levegőn már jobban elálmosít.
2) A bölcsődébe, óvodába járó gyerekeknél fordul elő, hogy “be akarják pótolni”, ami napközben kimarad: nappal jó gyerekek az oviban, este otthon viszont tombolnak, a végletekig kihasználják az otthoni lazább légkört. Ilyenkor különösen fontos, hogy minden este legyen olyan időszak, amikor csak rá figyelünk, vele játszunk, ami csak az övé, valamint, hogy a lefekvésben legyünk szigorúak! Lehet, hogy egész nap az óvodában volt, de a napirend akkor sem csúszhat el teljesen, pont az ő érdekében. Minél inkább érzi, hogy nekünk kételyeink, lelkiismeretfurdalásunk van a bölcsi/ovi miatt, annál inkább megpróbálja majd lazítani a szabályokat.
3) Nincsen kerete a lefekvésnek. Kisgyermekkorban különösen fontosak az állandó szokások, a “kapaszkodók”, amikből a kisgyerek pontosan tudja, mikor mi következik, és amelyeknek ő is részese. Találjuk ki együtt ezeket a lépéseket, amik a lefekvés felé vezetnek. Az este mindig ugyanolyan koreográfia mentén történjen: egy kis közös játék, vacsora, fürdés, esti mese és alvás. Ha megvan ez a keret, ezen belül be lehet vonni csemeténket is az események alakításába: mit szeretne vacsizni, szeretne-e habfürdőzni vagy inkább zuhanyozna, melyik mesét meséljétek el, ő akarja-e lekapcsolni a villanyt, melyik plüssével szeretne aludni. Ezek a szokások kellenek ahhoz, hogy elfogadják a lefekvés tényét.

Probléma 6: Fél a sötétben és nem mer elaludni

Másfél- kétéves korban kezdődik a félelem a sötéttől függetlenül attól, nappal mi történik vele, lát-e ijesztő dolgokat a tévében. Ha fél a sötétben, éjszakára kapjon egy kis lámpát! Ne erős fényűt, olvasólámpát, hanem valami színeset, pl. só- vagy lávalámpát, így nem lesz olyan erős a fény, de mégsem lesz teljesen sötét a szobában.

Általánosságban is elmondható és igaz az alvással kapcsolatos szabályokra is, hogy a határokat nekünk, szülőknek kell meghúzni és nekünk kell megmondani, mi az, amit gyermekünk még megtehet esténként és mi az, amit nem. A túlzott szigor, a merev ragaszkodás a korábbi szabályokhoz, szokásokhoz, épp olyan nehézségeket okozhat, mintha mindent megengedünk neki a konfrontálódás elkerülése érdekében. A mi feladatunk, hogy lépést tartsunk a fejlődésével, ugyanakkor megtanítsuk beilleszkedni a világba, megmutatni neki a szokásokat, az önuralmat és az alkalmazkodást, amelyre szüksége lesz a mindennapi élet során – már a bölcsődében, óvodában is.