+36 /70/ 352 9500
info@sleepwell.hu

1192. Budapest, Drágfy köz 1.

6 étel, ami nem hagy aludni

Étkezés - Míg bizonyos ételek, italok segítenek az elalvásban, mások éppen akadályozzák azt. Íme a kerülendő ételek toplistája!

1, Olajban sült ételek, magas zsírtartalmú húsok

Az olajban sült húsok, a magas zsírtartalmú hamburger nagyon eltelítenek és lassabban, nehezebben emészthetők, ezért a szervezet a pihenés helyett ezek feldolgozásával lesz elfoglalva, mi pedig csak forgolódunk majd az ágyban. Ha húst kívánunk vacsorára, válasszuk a grillezett, natúr húst és arra is figyeljünk oda, hogy ne közvetlenül lefekvés előtt lakmározzunk be belőle, hanem jó pár órával azelőtt, hogy aludni mennénk.

2, Nagyon sós ételek

Általában a kínai ételek azok, amelyek az átlagnál több sót, és nátrium-glutamátot tartalmaznak, ezek kiszáríthatnak és fokozott szomjúságérzetet okoznak, ráadásul van, aki érzékeny a nátrium-glutamátra és hasmenést vált ki nála. Éppen ezért estére már ne együnk kínait, tartogassuk inkább ebédre!

3, Füstölt húsok

A füstölt árúkkal nem csak alvás szempontjából kell vigyázni, hanem azért is, mert túlzott és rendszeres fogyasztásuk rákkeltő hatású lehet. Nagy mennyiségű nátriumot tartalmaznak, ami miatt az éjszaka közepén biztosan szomjasak leszünk tőlük. És a bennük levő tartósítószerek hosszútávon is bizonyítottan tönkreteszik az alvásminőséget.

4, Túl fűszeres, csípős ételek

A túlzottan fűszeres, csípős ételek egyébként sem túl egészségesek, mivel irritálják a gyomor- és bélfalat, a bélbolyhokat, gyomorégést okoznak, de nem tesznek jót az alvásminőségnek sem. Aki refluxra hajlamos, messzire kerülje el őket, mert fogyasztásukkal a tünetek rosszabbodni fognak.

5, Savas ételek

 A paradicsomszószos ételek az arra hajlamosaknak erős gyomorégést okozhatnak este, ugyanez igaz a frissen facsart narancslére vagy más citrusfélékre is. Bár nagyon egészségesek, de ne este fogyasszunk belőlük, hanem inkább napközben!

6, Tea

A tea jó választás esti italnak, de nem mindegy, milyet választunk. Míg egyes gyógynövény teák nyugodt alvást biztosítanak, a fekete tea sok koffeint tartalmaz, a zöld tea pedig éppen pörgető hatásáról ismert, így akadályozza, hogy jól aludjunk. Ugyancsak kerülendők a vízhajtó teák, amelyek miatt állandóan járkálnunk kell majd a mellékhelységre és ezért nem tudunk pihenni.

Sleepwell - 2023 december 14.
 

 

Kínzó fáradtság – Az óraátállítás az oka?

Múlt hétvégén ismét téli időszámításra tértünk át. Bár csak egy óráról van szó, ez a kicsinek tűnő módosítás is megzavarhatja a cirkadián ritmusunkat, ugyanakkor nagyon fontos tisztázni, hogy valóban csak erről van-e szó, vagy valami más áll állandó fáradtságunk háttérben.

Az alváshiány 7+1 súlyos következménye

Akár drasztikus következményei is lehetnek egészségünkre nézve a tartós alváshiánynak!